2017 szeptemberének első napjaiban az Irma elnevezésű hurrikán végigsöpört a karibi szigeteken, jelentős károkat okozva az érintett területek infrastruktúrájában, beleértve a turisztikai létesítményeket is. A természeti képződmény szeptember 10-én hagyta el Kubát, az USA déli területein folytatva a rombolást.

Felhívjuk a Karibi-térség szigetein, ezen belül is a Kis-Antillák északi szigetállamaiban, valamint a Dominikai Köztársaságban, Haitin,  és a Kubában tartózkodó, továbbá a térségbe utazó, vagy oda utazni szándékozó magyar állampolgárok figyelmét, hogy a jelzett térségben keletkezett károk miatt a nemzetközi repülőterek nem, vagy csak részlegesen képesek járatok fogadására és indítására, ezért az utazóknak igen jelentős – esetenként akár több napos – késésekre is számítaniuk kell.

Figyelembe véve, hogy a hurrikán által érintett térségek jelenleg újjáépítési/helyreállítási fázisban vannak, az áram- és ivóvízellátás folyamatossága egyelőre nem biztosított. Annak ellenére, hogy a hatóságok mindent megtesznek a lakossági ellátás, és szolgáltatások helyreállítása érdekében, azok jelentős része egyelőre nem, vagy csak akadozva működik.

Javasoljuk, hogy a térségbe történő utazás előtt minden esetben érdeklődjenek az érintett utazási irodáknál, egyéni szervezésű utazások esetén a kiválasztott szálloda üzemeltetőjénél, magánszállás esetén szállásadójuknál az adott létesítmény fogadóképességéről és a várható körülményekről.

Tekintve, hogy a Kubai Köztársaságban, a hurrikán okozta károk következtében az ország teljes területét érintő áramellátási zavarok keletkeztek, a bank-automaták egy része nem működik, és az elfogadóhelyek többsége sem tud bankkártyás tranzakciókat végrehajtani. Javasoljuk, hogy az utazás tervezésekor mindezek figyelembevételével kalkuláljanak az utazásra magukkal hozandó készpénzmennyiséget illetően. (Figyelem! Az országba 5000 USD értéknél magasabb összegű bármilyen valuta behozatala bejelentés-köteles!)

Szeptember első napjaiban az Antigua és Barbuda területein rövid időn belül átvonuló két hurrikán óriási károkat okozott a szigetországban. A szeptember 6-án lesújtó Irma, majd a szeptember 9-én érkező José hurrikánok 95%-os pusztítást végeztek Barbudán, ahol mind a repülőtér mind a kommunikációs vonalak megsérültek, az épületek nagy része megsemmisült. A hatóságok a lakosságot Antigua szigetére evakuálták, ahol megfelelő mennyiségű ivóvíz, élelmiszer és orvosi ellátást biztosítanak részükre. A rombolás mértékére tekintettel - a rendkívüli esetektől eltekintve - javasoljuk a szigetekre utazást elhalasztani.